PAPRÉTI VIRÁGOK

PAPRÉTI VIRÁGOK

       Paprét a Pilis hegység egyik nevezetes és gyakran látogatott része, mert itt vezet át egy szépen kiépített kerékpárút Szentendréről Visegrádra.

         Magam is már jó néhányszor megfordultam itt. Az utóbbi időben már harmadszor járok erre, és most egy kicsit több időt töltöttem, és részletesebben szemügyre vehettem a rét különlegesen szép és ritka mezei virágait.

         Sajnos a legtöbb kerékpáros csak áthalad, vagy esetleg pár perces pihenőre áll meg ezen a szép helyen, de valószínű a nagyobb része fel sem figyel az itt található szép mezei virágokra. Én is csak most döbbentem rá, hogy milyen gazdag vadvirágmező ez a Paprét.

       Be kell vallanom, hogy virágok területén az átlagosnál járatosabb emberként is alig néhány vadvirágnak tudom csak a nevét.   

       Itt van például egy aprócska fehér virág, amiből a legtöbb látható a réten, de sajnos nem tudom a nevét. Aztán így említhetnék még legalább 8-10 szépséget, aminek a neve ugyanígy ismeretlen előttem.

        Amit biztonsággal felismerek, az a vadbükköny, a csodálatosan szép püspöklilához hasonló színével.

     Nagyon érdekesnek tartom, hogy itt a Papréten figyeltem fel arra is, hogy sok mezei virágnak még az elhervadt változatai is milyen szépek. Engem különösen megragadott az a látvány, melyben az élő vadvirágok és a korábban már elvirágzott társai maradványai együtt láthatók, és szinte alig lehet megállapítani, hogy melyik az élő, és melyik az elszáradt virág.

Szentendre, 2019.07.13.

                                                                                                                GTK